1. Hányféleképp dönthetünk rosszul? Az egyik legrosszabb döntés a tanácstalan zavarodottság, a nem-döntés. A nem-döntés egyik változata a birkaszellem, amikor a helyzetet át nem gondolva a többség, a "szomszéd", a "minket befolyásoló X" viselkedését másoljuk le – kritikátlanul. Az elkapkodott döntés szinte mindig a rövid távú célokat tartja szem előtt, pedig a hosszú távú célok követése ennél sokkal fontosabb. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)
2. Mi segíthet bennünket a jó döntés elérésében? A jó döntés meghozatalához fontos felmérni azt, hogy erre alkalmas lelkiállapotban vagyok-e. Nagyon hasznos példa a nyúl példája. A nyúl vagy figyel, vagy fut, de egyszerre nem teszi a kettőt. A jó döntéshez idő kell. Jó hírem van: az idő szubjektív. Ha csendet tudunk teremteni magunkban, akkor a benső időnk kitágul, és "ezer év" lesz egy pillanat. A jó döntés meghozatalához fontos az érzelmeink megzabolázása, mert a jó döntésekre csak a rendezetlen hajlamoktól mentes "közömbösség" vezethet el minket. A jó döntés legfontosabb iránytűje a lelkiismeret, ami a Teljességnek a bennünk élő benső lenyomata. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)
3. A jó időben, jó helyen meghozott jó döntések. Ritkán érezzük meg, hogy sorsfordító élethelyzetben vagyunk. Érdemes tehát a meglepő élethelyzetekre NAGYON odafigyelnünk. Ilyenkor meg kell állnunk, és el kell gondolkodnunk. Életünk legfontosabb helyzeteinek az értékeléséhez ki kell szakadnunk a saját nézőpontunkból, és fel kell repülnünk magasra (Szent Ignác: lelkigyakorlatok, 184-187). Ha alázatos szívvel befogadtuk a Teljességet, úgy fogjuk látni saját magunkat, ahogyan Isten lát minket. Ha sikerült elszakadnunk mindattól a földi ragaszkodástól, amelyek a köznapi életünkben mi magunk voltunk, akkor tudjuk megérezni Isten velünk való akaratát. Ilyenkor bomlanak ki azok az emberi ésszel el nem képzelhető, csodálatosan új utak az életünkben, amelyek összekötnek minket a Teljességgel, meghozzák az igazi szabadságunkat, és amelyek a jó időben és jó helyen meghozott, jó döntésekhez vezetnek el minket. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)
Bevezetés. Ahogyan a szeptemberi első írásomban leírtam, a nyárig egy teljes lelkigyakorlatot végig fogok járni az írásaimmal. A karácsonyi írással eljutottunk a négy hetes lelkigyakorlat első hetének a végére: megszülethetett bennünk a Krisztus, helyet kaphattunk Isten Házában és ráébredhettünk arra, hogy Isten Gyermeke vagyunk mi is. A lelkigyakorlat második hetével foglalkozó négy írásom a bűneinkkel szembesít minket. Az újévi írásom a közös bűneinkről szólt. A január 11-én megjelent írásom a saját személyes bűneinket járta körül. Ebben az írásomban a lelkiismeret erejéről és a választásainkról írok. A február 8-ai záró esszé pedig a szabad akaratról és jó kötődések hasznáról szól. Elgondolkodásban, önvizsgálatban és változásban teljes időket kívánok minden kedves Olvasómnak!
1. Hányféleképp dönthetünk rosszul?
Az egyik legrosszabb döntés a tanácstalan zavarodottság, a nem-döntés. Ilyenkor jobbra is lépegetünk egyet, majd elbizonytalanodunk, és balra is lépegetünk egyet, nehogy baj legyen abból, hogy az előbb jobbra léptünk. Ha őszintén magunkba nézünk, igen sokszor érezzük ilyen tanácstalannak és zavarodottnak magunkat. Sokszor megesik, hogy éveket, évtizedeket tipródunk egy gyötrő helyzetben, amelyből úgy érezzük, hogy nincsen kiút. Két, egyaránt fel nem vállalható, ellentétes döntés között hányódunk, és nem vesszük észre, hogy mellettük ott van a harmadik. (Érdemes elolvasni erről a "Delfinstratégia" c. könyvet, amely az új játéktér, az új dimenzió kreatív feltárását írja le.) A nem-döntés egyik változata a birkaszellem, amikor a helyzetet át nem gondolva a többség, a "szomszéd", a "minket befolyásoló X" viselkedését másoljuk le – kritikátlanul. Az elkapkodott döntés szinte mindig a rövid távú célokat tartja szem előtt, pedig a hosszú távú célok követése ennél sokkal fontosabb. Különösen igaz ez akkor, amikor abba a téves képzetbe ringatjuk magunkat, hogy a helyzet, amibe kerültünk nem új, és "ismerjük" rá a megoldást. Ilyenkor a Daniel Kahneman által leírt "Gyors és lassú gondolkodásból" a gyors gondolkodás kerekedik felül, pedig egy gyökeresen új helyzetben a megfontolt, sok szempontot mérlegelő, lassú gondolkodás lenne a helyes.
2. Mi segíthet bennünket a jó döntés elérésében?
"Ne a célt szabjam és irányítsam az eszközhöz,
hanem az eszközt a célhoz."
(Szent Ignác, Bevezetés a választáshoz, 169)
A jó döntés meghozatalához fontos felmérni azt, hogy erre alkalmas lelkiállapotban vagyok-e. Szent Ignác három alkalmas időt ír le a jó döntésre (Lelkigyakorlatok, 175-177). Az első idő az, amikor Isten egyértelmű utat mutat nekünk. Erről majd írásom harmadik részében lesz szó. A második, amikor elegendő világosságban és ismeretben van részünk a döntés meghozatalához. A harmadik alkalmas idő a nyugodt idő, amikor a lélek a természetes képességeit szabadon használhatja. A döntésre alkalmatlan lélekállapot tulajdonságait Giovanni Battista Scaramelli "A szellemek megkülönböztetése" c. könyvéből lehet összeállítani. Akkor kell óvakodnunk a döntéshozataltól, amikor a szeretet hiányát, sötétséget, büszkeséget, felfuvalkodottságot, hiúságot, tapintatlanságot, túlzásokra való hajlamot, nyugtalanságot, zavartságot, búskomorságot, bizalmatlanságot, az akarat túlzott keménységét, türelmetlenséget, felkorbácsolt szenvedélyeket, kétszínűséget, képmutatást, színlelést, avagy túlzott ragaszkodásokat érzünk magunkban. Ezek mind-mind nagyon rossz tanácsadók.
"Teljes lényünkkel ahhoz kell igazodnunk,
amit teszünk, minden pillanatban.
Ha megyünk, menjünk.
Ha imádkozunk, imádkozzunk.
Ha nézünk valamit, nézzük.
Ha eszünk, együnk.
Ez a titka a teljes, intenzív és gazdag életnek."
(Karthauzi szerzetesek: A csend útján)
Nagyon hasznos példa a nyúl példája (amely a vezetéselméletben PDCA-cycle, vagy OODA-loop néven is ismeretes). A nyúl vagy figyel, vagy fut. Egyszerre nem teszi a kettőt. Először átgondolja, hova kell futni. Majd elindul és fut. De nem a végtelenségig fut, hanem csak egy ideig. Ott megint leül, és figyel. Átgondolja, hogy jó helyre jutott-e a futásával, és hogy innen most hova kell futni. A köznapi életben mi igen sokszor tipródunk futás helyett (ahogyan azt az írásom első részében már részleteztem), avagy ész nélkül futunk, futunk, futunk – egészen a sírig. Pedig megfontolhatnánk Pál apostol szavait: "nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené" (Róm 9,16).
Az írásom első része számos példát sorolt fel az elkapkodott, a hosszú távú célokat figyelembe nem vevő döntésekre. A jó döntéshez idő kell. "Idő már pedig a legtöbbször nincs!" – mondhatja itt az Olvasó, joggal. Jó hírem van: az idő szubjektív. Ha csendet tudunk teremteni magunkban, akkor a benső időnk kitágul, és "ezer év" lesz egy pillanat. Egy 2017-es Science cikk rámutatott arra, hogy egerekben a légzésközpont és az agy legmagasabb szintű tevékenységeit koordináló központ egymással szoros kapcsolatban állnak. Azaz "tudományosan is igazolttá vált" a mondás: fontos döntései előtt lélegezzen mélyeket!
A jó döntés meghozatalához fontos az érzelmeink megzabolázása. Az érzelmek gyönyörűen súlyozzák életünk addigi eseményeit és tapasztalatait, így – kellő mértékkel érvényesülni hagyva őket – a bölcsesség forrásai is lehetnek. DE! A nagyon fájdalmas, avagy nagyon gyönyörűséges emlékeink döntési csapdák. Vagy fejveszett menekülést, vagy minden áron való ragaszkodást okoznak. Jó döntésekre csak a rendezetlen hajlamoktól mentes "közömbösség" vezethet el minket. Ez sugallhatja az "arany középutat", ami nem az "ebből is egy kicsi, és abból is egy kicsi" olcsó kompromisszuma, hanem a szélsőségektől való tartózkodás. A jó döntés legfontosabb iránytűje a lelkiismeret, ami a Teljességnek a bennünk élő benső lenyomata. A lelkiismeret iránytűje már az írásom harmadik részéhez vezet el bennünket.
3. A jó időben, jó helyen meghozott jó döntések
Életünkben sokféle döntés adódik. Döntést kell hoznunk arról is, hogy brokkolis avagy szalámis zsömlét fogunk-e enni. Néha azonban olyan döntéseket is kell hoznunk, amelyek az egész további életünket meg fogják határozni. Ritkán érezzük meg, hogy sorsfordító élethelyzetben vagyunk. (Belegondolt-e a kedves Olvasó abba, hogy hányszor mehetett el Ön mellett már Jézus az utcán, de egyszer sem vette észre, mert nem volt hozzá kedve, vagy nem mert beszédbe elegyedni egy idegennel avagy egy nincstelennel?) Érdemes tehát a meglepő élethelyzetekre NAGYON odafigyelnünk. A meglepetésekkel (akár kellemesek, akár tragikusak) a legtöbbször Isten tanítani akar bennünket. Ilyenkor meg kell állnunk, és el kell gondolkodnunk. Életünk legfontosabb döntéseihez ugyanis perspektíva kell. Életünk legfontosabb helyzeteinek az értékeléséhez ki kell szakadnunk a saját nézőpontunkból, és fel kell repülnünk magasra (Szent Ignác: Lelkigyakorlatok, 184-187). Merre repüljünk? Hova induljunk? A szeretet és a fény felé. Ezek a legjobb iránytűk. Ha alázatos szívvel befogadtuk a Teljességet, úgy fogjuk látni saját magunkat, ahogyan Isten lát minket. Látjuk a múltunkat és mindazt a tanulságot, amelyet nem vettünk eddig észre benne. Látjuk a jelenünket és mindazt a szeretni való esendőséget, amelyek ebben mi magunk vagyunk. És Isten szemével látni fogjuk (ha nem is pontosan, csak tükör által homályosan) az Utat magunk előtt, ami Istenhez közelebb vezet minket. Ha sikerült (akár csak a döntés pillanatára) elszakadnunk mindattól a földi ragaszkodástól, amelyek a köznapi életünkben mi magunk voltunk, akkor tudjuk megérezni Isten szándékait és akaratát velünk. Ilyenkor bomlanak ki azok az emberi ésszel el nem képzelhető, csodálatosan új utak az életünkben, amelyek összekötnek minket a Teljességgel, meghozzák az igazi szabadságunkat, és amelyek a jó időben és jó helyen meghozott, jó döntésekhez vezetnek el minket.
Önvizsgálatban és változásban teljes időket kívánok Mindenkinek!
