Münchausen báró

A romolhatatlanságról

Gondolatok a romlandóságunk közepén

 

1. A romolhatatlanság értelmezése korunkban. A romolhatatlanságról igen sokaknak a tartósítószer jut az eszébe. Korunk új tartósítószere: a kidobás. Tárgyaink azért lettek romolhatatlanok – mert az elromlásuk előtt kidobjuk őket. A „javítás” mint kategória, lassan megszűnt létezni, mert nincs már mit megjavítani. Tökéletes lett ugyanis a világ… A művi romolhatatlanság lavinája az embert magát is elérte. Egy mai idős nem lehet öreg: mű-fiatalnak kell maradnia. Kihalt az ősz haj. Nem jelenhet meg smink nélkül a feleség – már a saját férje előtt sem. Nem fog rajtunk az idő: romolhatatlanok vagyunk. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. A romolhatatlanság eléréséért való küzdelmünk hiábavalósága. Tartósítjuk az élelmiszereinket, és tartósítjuk saját magunkat. Meg akarjuk állítani az időt. Ugyanakkor nem vesszük észre a pillanatot. Rohanunk: és amikor az élet maga megállásra kényszerít minket (mint most, a koronavírus idején…), akkor nem tudunk mit kezdeni az új helyzettel. Miért hiábavaló a romolhatatlanság eléréséért való küzdelmünk? Füke Szabolcs gondolatát idézve azért, mert „nem azt szeretnénk megőrizni, ami romlatlan, hanem azt, ami romlandó”. Nem vesszük észre, hogy azoknak a döntő többsége, amihez mi az örökkévalóságig ragaszkodnánk, csak a felszín, csak a múlandóság. Csak az eszközöket látjuk, és nem a célt: a körítést próbáljuk megőrizni, és nem vesszük észre mellette az Ételt. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. A romolhatatlanság valódi értelmezése. A romolhatatlanságot mi magunk hiába próbáljuk megvalósítani az életünkben. Ez a hajsza reménytelen. A romolhatatlanságot elérni önerőnkből éppúgy nem tudjuk, ahogyan Münchausen báró sem tudta kihúzni saját magát a kátyúból. Ami romlandó bennünk, az elvettetik. És nagyon jó, hogy a romlandóságunk elvettetik: mert csak ezen a módon képes megőrződni belőlünk az, ami bennünk romlatlan. Isten nem tartósítószert használ arra, hogy megőrizze belőlünk azt, ami a lényeg, hanem eleve ezzel a szándékkal alkotta meg. Isten elkülöníti bennünk a romlatlant, és így őrzi meg. Az Istennel való bensőséges kapcsolatunk, Jézus maga az, ami bennünk magunkban romolhatatlan. Mindaz, ami Istenhez kötődik bennünk, esélyt kap a romolhatatlanságra, amely megőrizi az életünk Istenhez kötődő benső lényegét az Örök Életben. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Hogyan keletkezik az innováció a társadalom hálózataiban – és az egyházban?

Gondolatok innovációszegény korunkról és a szeretethálózatokról

 

1. Miért élünk innovációszegény korban? Méghogy innovációszegény korban élnénk??? Most előzi meg a mesterséges intelligencia az emberi agyat. Sokan jósolják, hogy hamarosan beköszönt a végtelen sebességre felpörgött innováció kora, a szingularitás. Nem az innováció mennyiségével van a baj. Az innováció iránya tévedt el végzetesen. Szinte semmilyen közgondolkodás nem folyik a befelé való növekedés lehetőségeiről, egy "katasztrófa-utáni emberiség" túlélési esélyeiről és az erre való felkészülés módozatairól. Pedig ez lenne az igazi innováció. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

2. Hogyan keletkezik az innováció a társadalom hálózataiban? Semmiképpen sem ott, ahol a "pörgés" van. A társadalmi hálózatok közepe, magja azokat az "innovációs ötleteket" szajkózza, amelyek a nagy kommunikációs visszhang-kamrákban (echo-chamber) újabb és újabb önerősítést kap. A sűrű hálózatos összekötöttség csoportkonformitást szül. Minden komplex rendszerben (a fehérjéktől a sejteken át az agyig) az innováció a rendszer széléről, a perifériáról érkezik. Az igazi innováció nem az addigi kényelmünket növeli, hanem kilök a komfortzónánkból. Azaz nem a szerint kellene kutatni az eldugottabbnál eldugottabb helyeken megszülető ötleteket, hogy melyek közülük a "hasznosak", "olcsók", "kényelmesek", "nagy piacot teremtőek", stb., hanem a szerint, hogy melyek azok, amelyek egy sokkal radikálisabb életmódváltásra kényszerítenek rá minket, mint bármelyik többi. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

3. Miért fontosak a szeretethálózatok az innovációban? Hogyan tudjuk beengedni a perifériának a komfortzónánkból minket kikergető, nagyon nemszeretem elképzeléseit a társadalmi közgondolkodás közepére? Ehhez már nem elég a merev, hierarchikus társadalmi struktúrák fellazítása, ugyanis nem a társadalmat, hanem saját magunkat kell átformálni gyökeresen. Föld-konform emberekké kell válnunk. Nem szabad a saját szemünkkel nézni tovább a világot. A teremtő Isten, a Jó Pásztor szemével kell, hogy nézzük a Földet – annak minden részét értéknek tartva. Ehhez szeretetre van szükség. SOK szeretetre. Eljött az a kor, ahol a prófétákat nem megkövezni, hanem szeretni kell. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

4. Hogyan keletkezik az innováció az egyházban? Egy alapjaiban félrecsúszott technológiai rendszert nem lehet ugyanabból a technológiából eredő újításokkal helyrepofozni. Ilyenkor kell az "Emberiség 2.0" verzió. Volt már valaki, aki ezt a tanításával, életpéldájával és kereszthalálával lehetővé tette. Csaknem pontosan kétezer évvel ezelőtt... Éppen ezért válik létfontosságúvá az egyház abban a megújulásban, ami egy új, Föld-konform önmagunkhoz minket elvezet. Ahhoz azonban, hogy az egyház ebben a megújulásban kellőképpen segíteni tudjon, saját magának is meg kell újulnia. Honnan jöhetnek a megújulás forrásai az egyházon belül? Elsőként a szeretethálózatból. És itt van egy óriási különbség, ami a lényeg: az igazi szeretethálózat nem a közöttünk, emberek közötti szeretet hálózata. Az igazi szeretethálózat kimeríthetetlen forrása Isten szeretete és a Szentháromság szeretetkapcsolatának ereje. Ebből táplálkozik, ezt adja tovább a Szentlélek erejével a helyén lévő egyház. Mi segíti az egyházat mindebben, a lényeg lényegén, a kegyelmen kívül? Hát pontosan az a periféria, amelyről ez az egész írás szólt. Mind Benedek pápa, mind Ferenc pápa egyformán úgy látja, hogy a periféria tudja megújítani az egyházat. Benedek pápa a kreatív, világító kis keresztény közösségek erejéről beszél. Ferenc pápa a déli félteke egyházának felfelé ívelő példáját emeli ki. Mindkettő az a periféria, ahonnan Jézus Krisztus igazi innovációja betörhet a centrumba – és ezzel együtt a mi lelkünk közepébe is. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Mi a valódi újjászületés és hogyan lehet mások újjászületését segíteni?

Gondolatok a megtérésről

1. Az újjászületés magunk-formálta útjai. A pszichológia számos olyan életszakaszt diagnosztizált, amelyekre a gyors átalakulások jellemzők. Ezek az életszakaszok mind-mind egy-egy újjászületési alkalmat kínálnak. Mindezek mögött a tiszteletre méltó kísérletek mögött azonban nincsen kifogyhatatlan energia. A saját magunk, avagy egymás-formálta újjászületésünk reménytelenül ezen a földön marad. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

2. A Mindenség érintése: az igazi újjászületés. Gondolatok a megtérésről. Az újjászületés teljessége Isten érintését, Jézus egész életünket átformáló szeretetének elfogadását és megtapasztalását igényli. Ez az a kifogyhatatlan energia, amely mindenhez erőt ad. A megtérés az ember legátfogóbb hiányérzetének a legteljesebb mértékben való kielégülése: Isten végtelenségének, állandóságának és hűséges szeretetének a megérzése. A megtérés lényege nem egy egyedi élmény, hanem az a folyamat, amelyben az ember mindenestől Isten tulajdonává válik. Nagyon sok "megtérés" csak látszólagos. Az evangéliumok gyönyörű példákat adnak arra, hogy a valódi megtérésnek milyen lényegi vonásai vannak, és hány különféle útja lehet. A megtérés főszereplője Isten (és nem a megtérő). Éppen ezért a megtérés nem akarás kérdése. A megtérés tehát messze nem "ingyenjegy" az örök életre. Ezért rendkívül fontos a "naponkénti" szó Luther naponkénti megtérésében. Nincs megigazulás megtérés nélkül. Ugyanakkor a megtérés a megigazulást adó kegyelemnek nem az eredménye, nem a "vége", hanem az oda vezető út maga. (Aki meg akarja tudni, hogy ez miért annyira fontos, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

3. Az újjászületés segítése másokban. Az újjászületett embert az egyre erősödő Istenkapcsolata állandóan új és új energiával, erővel tölti fel, amelyet muszáj átadnia másoknak. Az ige hirdetőjének ugyanúgy kell látnia a másik embert, ahogyan Isten látja: belülről. Az evangélium, a jó hír terjesztője szeretethíd épülését segíti Jézus és a másik ember között. Soha nem építhet tehát falat maga és a másik közé, hanem a Mindenség általa megérzett, kiapadhatatlan szeretetét osztja meg másokkal. Nem "belülről" beszél kifelé, hanem végtelenül nagy alázattal meglátja a másikban kiábrázolódó Jézust, és rávezeti a másikat arra, hogy ezt a másik is felismerje saját magában.

 

"a feltámadás oldaláról látva megérthetjük,
hogy a test sírba helyezése számunkra már nem egy rideg gödör mélye,
hanem Krisztus megnyitott oldalának képe,
törékeny emberségünknek a végtelen szeretettel való találkozása.
Hiszen a sír Krisztus ott nyugvása óta a Paradicsom kapuja."

(Kálmán Peregrin OFM)

 

(Aki minderről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

 

Fő témakörök: 

Témakörök: 

Subscribe to RSS - Münchausen báró