1. Mit ne tegyünk a járvány után? Mi az, amit el kellene kerülni ezen a nyáron? Elsőként a hurráoptimizmust. Ahogyan az ókori bölcsek tanították, el kell kerülnünk azonban a másik szélsőséget is, a rettegést. Egy olyan bonyolult rendszert (hálózatot) sikerült a világméretű kapcsolatrendszerünkkel kiépítenünk, amelyet már nem látunk át. A gépeink sem látják át. Nem is fogják. Mert a rendszer bonyolultsága gyorsabban nő, mint a rendszert átlátni képes részeknek a bonyolultsága. Meg kell tehát békülnünk a tartós bizonytalansággal. Nincs kipárnázott, veszélymentes élet. Eddig sem volt soha – de sikerült néhány évtizedig abban az illúzióban ringatnunk magunkat, hogy van. Ennek vége lett. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. Mit tegyünk a járvány után? Mi a járvány egyik legfontosabb tanulsága? Az eddigiek egyik fontos tanulsága az, hogy el kell kerülni a szélsőségeket. Nem lehet felpörögni, de nem lehet bezárkózni sem. Mi lehetett Dél-Kelet-Európa előnye a járványban? Igen fontos rész-ok lehetett az a történelmi léptékben „friss” helyi tapasztalat, hogy kell tudni változtatni az életünkön – nagyot. (A rendszerváltás, illetve a 2008-as válság rászoktatott erre minket, illetve a görögöket.) Mire tanított meg minket ez a járvány? Leginkább a viselkedésbeli rugalmasságra. Arra, hogy edzeni kell magunkat a változásra, azaz arra, hogy a helyzetnek megfelelően „bekapcsoljuk”, avagy „kikapcsoljuk” (illetve: átkapcsoljuk) az életünket. Nagyon nagy szükség lesz még erre a tudásra a XXI. század eljövendő évtizedeinek várható, nagy felfordulásaiban. Az a közösség, amelyik jobban begyakorolja a viselkedés-váltás képességét most, az enyhe főpróba idején, túlélőbb lesz majd később, ha az igazi gondok (éghajlatváltozás, vízhiány, élelemhiány, stb.) beütnek. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. Mi az igazi megoldás? A megújulás kegyelme. Amikor a hálózatok összekapcsoltsága meghalad egy bizonyos sűrűséget, akkor a váratlan szituációk sorozatával járó instabilitás időszaka kezdődik el. Ebbe ért bele a világ az elmúlt évtizedekben. Az egyszerű választ a stabilizációra meghoztuk az elmúlt hónapokban. Szétkapcsoltuk a világot, és ezzel visszaindultunk a stabil szakasz felé. Azonban a világ hamarosan visszakapcsol, és kezdődik majd minden újra – csak éppen máshogy. Az igazi választ azonban NEM kívül, hanem BELÜL kell keresni. Az igazi választ kereső ember megnyílik, kitárulkozik, és teret enged magában Isten jelenlétének. EZ repíti őt bele abba az életbe, amely a SAJÁT MAGA teljességében lesz az igazi válasz – bármilyen külső változás közepette. Csak ez a benső megújulás hoz igazi ellenálló-képességet és túlélést – bárhol és bárhogyan. Térjünk meg! Más út nincs. Ezt a megújulást kívánom minden kedves Olvasónak a nyár folyamán. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

1. Miért nem akarunk (tudunk) tűrni ebben a században? Nem is olyan régen még minden rohanás volt... Elfelejtettük azt is, hogy hogyan kell felkészülni valamire. A baj ezzel az volt, hogy így soha nem érkeztünk meg oda, ahol voltunk. Mert soha nem tudtuk, hogy hol voltunk. Mert nem hagytunk időt arra, hogy rájöhessünk, hogy hol leszünk... Jelentéktelenné vált a pillanat. Lesz helyette majd új, lesz helyette majd más. A változáséhségnél csak a változatlanság elviselésének a hiánya volt a nagyobb. Tűrhetetlen, ha nekünk tűrnünk kell! -- gondoltuk korábban. A mindenhatóság látszatában élt az emberiség. Szakadékhoz vezető, bekötött szemű út volt ez. Aztán beütött a krach. Megjött a koronavírus... Úgy gondolom, hogy nagyon fájdalmas, nagyon szörnyű, de a hosszútávú túlélés szempontjából lét-fontosságú leckén megy keresztül az emberiség. Tudjunk tanulni mindebből. Találjuk meg a kényszer-nyugalom heteiben a benső növekedés útját. Ne gyorsuljunk majd akkor se vissza, amikor már lehet. Ez valahol a Föld megmentésének az útja. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. A tűrés, mint a bölcsesség része. A benső nyugalom, a bölcsesség csak a vágyainktól való távolságtartás képességével szerezhető meg. Ehhez tűrés-edzetté kell válnunk. Most épp tűrésedzettekké kezdünk válni... Kényszer-böjt lett a naptár szerinti böjt... Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Azok a közösségek, amelyek nem voltak szabálykövetők, sokkal több megfertőződést szenvedtek el, mint azok, amelyek gyorsan rájöttek arra, hogy vissza kell fogni magukat. A visszafogásnak azonban kb. két hónap múlva majd vége lesz. Építsük fel addig máshogy, építsük fel jobban önmagunkat! (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. Hosszútűrés: Isten különös kegyelme. A tűrés mozgató ereje a szeretet, ami "mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel" (1Kor 13,7). Hadd ismételjem meg a korábbi mondatomat: Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Ugye látjuk már, hogy miért a szeretet a tűrés mozgató ereje? Az egész közösségünk tűrésével óvjuk meg azokat, akik e közösség törékeny tagjai és óvjuk meg otthonunkat, a Földet magát. Nem büntetésképpen kaptuk a koronavírust. A nevelésünk zajlik éppen. Vegyük észre azt, hogy a tragédiák ellenére ez a nevelés szeretettel teljes. Érezzük meg a baj közepén is a reánk áradó szeretetet, és megkapjuk vele a békesség ajándékát is. Ezzel a békességgel és szeretettel kezdjük el újraépíteni a környezetünket. Ámen (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

1. Miért élünk innovációszegény korban? Méghogy innovációszegény korban élnénk??? Most előzi meg a mesterséges intelligencia az emberi agyat. Sokan jósolják, hogy hamarosan beköszönt a végtelen sebességre felpörgött innováció kora, a szingularitás. Nem az innováció mennyiségével van a baj. Az innováció iránya tévedt el végzetesen. Szinte semmilyen közgondolkodás nem folyik a befelé való növekedés lehetőségeiről, egy "katasztrófa-utáni emberiség" túlélési esélyeiről és az erre való felkészülés módozatairól. Pedig ez lenne az igazi innováció. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. Hogyan keletkezik az innováció a társadalom hálózataiban? Semmiképpen sem ott, ahol a "pörgés" van. A társadalmi hálózatok közepe, magja azokat az "innovációs ötleteket" szajkózza, amelyek a nagy kommunikációs visszhang-kamrákban (echo-chamber) újabb és újabb önerősítést kap. A sűrű hálózatos összekötöttség csoportkonformitást szül. Minden komplex rendszerben (a fehérjéktől a sejteken át az agyig) az innováció a rendszer széléről, a perifériáról érkezik. Az igazi innováció nem az addigi kényelmünket növeli, hanem kilök a komfortzónánkból. Azaz nem a szerint kellene kutatni az eldugottabbnál eldugottabb helyeken megszülető ötleteket, hogy melyek közülük a "hasznosak", "olcsók", "kényelmesek", "nagy piacot teremtőek", stb., hanem a szerint, hogy melyek azok, amelyek egy sokkal radikálisabb életmódváltásra kényszerítenek rá minket, mint bármelyik többi. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. Miért fontosak a szeretethálózatok az innovációban? Hogyan tudjuk beengedni a perifériának a komfortzónánkból minket kikergető, nagyon nemszeretem elképzeléseit a társadalmi közgondolkodás közepére? Ehhez már nem elég a merev, hierarchikus társadalmi struktúrák fellazítása, ugyanis nem a társadalmat, hanem saját magunkat kell átformálni gyökeresen. Föld-konform emberekké kell válnunk. Nem szabad a saját szemünkkel nézni tovább a világot. A teremtő Isten, a Jó Pásztor szemével kell, hogy nézzük a Földet – annak minden részét értéknek tartva. Ehhez szeretetre van szükség. SOK szeretetre. Eljött az a kor, ahol a prófétákat nem megkövezni, hanem szeretni kell. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

4. Hogyan keletkezik az innováció az egyházban? Egy alapjaiban félrecsúszott technológiai rendszert nem lehet ugyanabból a technológiából eredő újításokkal helyrepofozni. Ilyenkor kell az "Emberiség 2.0" verzió. Volt már valaki, aki ezt a tanításával, életpéldájával és kereszthalálával lehetővé tette. Csaknem pontosan kétezer évvel ezelőtt... Éppen ezért válik létfontosságúvá az egyház abban a megújulásban, ami egy új, Föld-konform önmagunkhoz minket elvezet. Ahhoz azonban, hogy az egyház ebben a megújulásban kellőképpen segíteni tudjon, saját magának is meg kell újulnia. Honnan jöhetnek a megújulás forrásai az egyházon belül? Elsőként a szeretethálózatból. És itt van egy óriási különbség, ami a lényeg: az igazi szeretethálózat nem a közöttünk, emberek közötti szeretet hálózata. Az igazi szeretethálózat kimeríthetetlen forrása Isten szeretete és a Szentháromság szeretetkapcsolatának ereje. Ebből táplálkozik, ezt adja tovább a Szentlélek erejével a helyén lévő egyház. Mi segíti az egyházat mindebben, a lényeg lényegén, a kegyelmen kívül? Hát pontosan az a periféria, amelyről ez az egész írás szólt. Mind Benedek pápa, mind Ferenc pápa egyformán úgy látja, hogy a periféria tudja megújítani az egyházat. Benedek pápa a kreatív, világító kis keresztény közösségek erejéről beszél. Ferenc pápa a déli félteke egyházának felfelé ívelő példáját emeli ki. Mindkettő az a periféria, ahonnan Jézus Krisztus igazi innovációja betörhet a centrumba – és ezzel együtt a mi lelkünk közepébe is. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

1. Miért nem elég az, ha jól teljesítjük a feladatainkat? Az ember közösségi lény. A közösség egyik elsődleges haszna a munkamegosztás. A munka megosztásából feladatok származnak. Miért nem elég mégsem az, ha jól teljesítettük a közösségünk által megszabott feladatainkat? A feladatcentrikus élet „külső vezérléssel” dolgozik. A feladatmegoldó típus soha nem éri el a belső motivációnak azt a gyönyörűséges szintjét, amely új és új megoldásokat dob be. A feladatmegoldó típus állandóan szorong. Nem tudja ugyanis eldönteni, hogy kellően jól teljesítette-e a feladatot. A feladatmegoldó élet egy csapda. Csapda, mert bezár minket a saját egónkba, és csapda, mert bezár minket a saját magunk által definiált – általában szűkre szabott – közösségünkbe. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

2. A szolgálat ereje. Miben más a szolgálat, mint a feladat? A szolgálat nem kívülről vezérelt, hanem a bennünk élő Krisztusból fakad, és oda is tér vissza. A szolgálat lényege önmagunk legfontosabb benső magjának, a bennük élő krisztusi szeretetnek a megnyitása mások felé. A szolgálat önzetlen, látást ad és hihetetlenül kreatívvá tesz. A szolgálat óriási erő, mert a világ legnagyobb erejét, Isten szeretetét jeleníti meg a saját életünkben, és adja át a környezetünknek. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

3. Az önfeláldozás, mint a Teljesség kapuja. Mi kell ahhoz, hogy szolgálni tudjunk? A saját erőnk ehhez nem elég. Abból csak a feladatok teljesítésére futja. A szolgálathoz rá kell találnunk a bennünk élő Jézusra. Ez nem egyszerű feladat. Szét kell roppantanunk a saját egónk megkövesedett burkát ahhoz, hogy megláthassuk, hogy mi van mögötte. Érdemes ezt megtenni. Az egónk szétroppantása az életünk legfontosabb eseménye, mert mögötte feltárul az Ajtó, ami nem más, mint maga Jézus, aki Isten szeretetéhez vezet (Jn 10,9). (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt)

1. Hányféleképp dönthetünk rosszul? Az egyik legrosszabb döntés a tanácstalan zavarodottság, a nem-döntés. A nem-döntés egyik változata a birkaszellem, amikor a helyzetet át nem gondolva a többség, a "szomszéd", a "minket befolyásoló X" viselkedését másoljuk le – kritikátlanul. Az elkapkodott döntés szinte mindig a rövid távú célokat tartja szem előtt, pedig a hosszú távú célok követése ennél sokkal fontosabb. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

2. Mi segíthet bennünket a jó döntés elérésében? A jó döntés meghozatalához fontos felmérni azt, hogy erre alkalmas lelkiállapotban vagyok-e. Nagyon hasznos példa a nyúl példája. A nyúl vagy figyel, vagy fut, de egyszerre nem teszi a kettőt. A jó döntéshez idő kell. Jó hírem van: az idő szubjektív. Ha csendet tudunk teremteni magunkban, akkor a benső időnk kitágul, és "ezer év" lesz egy pillanat. A jó döntés meghozatalához fontos az érzelmeink megzabolázása, mert a jó döntésekre csak a rendezetlen hajlamoktól mentes "közömbösség" vezethet el minket. A jó döntés legfontosabb iránytűje a lelkiismeret, ami a Teljességnek a bennünk élő benső lenyomata. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

3. A jó időben, jó helyen meghozott jó döntések. Ritkán érezzük meg, hogy sorsfordító élethelyzetben vagyunk. Érdemes tehát a meglepő élethelyzetekre NAGYON odafigyelnünk. Ilyenkor meg kell állnunk, és el kell gondolkodnunk. Életünk legfontosabb helyzeteinek az értékeléséhez ki kell szakadnunk a saját nézőpontunkból, és fel kell repülnünk magasra (Szent Ignác: lelkigyakorlatok, 184-187). Ha alázatos szívvel befogadtuk a Teljességet, úgy fogjuk látni saját magunkat, ahogyan Isten lát minket. Ha sikerült elszakadnunk mindattól a földi ragaszkodástól, amelyek a köznapi életünkben mi magunk voltunk, akkor tudjuk megérezni Isten velünk való akaratát. Ilyenkor bomlanak ki azok az emberi ésszel el nem képzelhető, csodálatosan új utak az életünkben, amelyek összekötnek minket a Teljességgel, meghozzák az igazi szabadságunkat, és amelyek a jó időben és jó helyen meghozott, jó döntésekhez vezetnek el minket. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)