1. Hányféleképp lehet értelmezni a Biblia szövegét? A szövegek értelmezését kutató hermeneutika egy igen sokrétű tudományterület. Mindegyikünk a saját korábbi élményeinek lenyomatát hordozza, és mindent ebben az "életélmény-kontextusban" értelmez, ami a szeme elé kerül. Mindezek elképesztően tiszteletre méltó erőfeszítések arra, hogy feltárjuk egy szöveg rejtett összefüggéseit, és megértésének milliárd változatát. Ugyanakkor, ha ezeket a módszereket csak "sterilen" alkalmazzuk, akkor kimaradt a Szentírás megértéséből a Lényeg. Csak az agyunk dolgozott, és nem a szívünk. Elmaradt a megrendülés, kimaradt a szövegből Jézus, elmaradt az Istennel való párbeszéd. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. Mi segít megismerni az igét? A Bibliát vagy szó szerint vesszük, vagy komolyan. Én magam sokkal jobban szeretem a régi szövegeket, mert ezek a maguk "érthetetlenségükkel" sokkal több elgondolkodni valót hagynak, mint a "készre-sütött", értelmezésükben egyértelművé váló, mai fordítások. Ha a bibliai szövegeket az eredeti nyelvükön, héberül és ógörögül olvassuk, rádöbbenünk arra, hogy ezen ókori nyelvek mindegyike hányféle értelmezési lehetőséget kínál. Mindez kirángat bennünket abból az értelmezési keretből, amely a megértésünket a saját "életélmény-kontextusunkhoz" ragasztja. Ha nem a megdöbbentően új Látásra nyitottan olvassuk, vagy hallgatjuk az igét, akkor a lelkünk bezárva marad az igazságra. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. Hogyan lesz a szóból ige? Ha a Szentírás sorait nem szövegként, hanem igeként akarjuk befogadni, akkor ki kell rángatnunk magunkat a komfort-zónánkból. Isten a legtöbbször nem arra akar vinni bennünket, amerre éppen megyünk. A szóból csak akkor lesz ige, ha nem egyedül vagyunk akkor, amikor befogadjuk. A Szentlélek jelenléte, Jézus jelenléte és kegyelme nélkül nem jutunk el az Atya akaratáig a Biblia olvasása során. Itt válik fontossá a Biblia közösségi tanulmányozásának a szerepe. Az igehirdetés nem egyszerűen csak egy más értelmezés a sok közül. Az igét ugyanis nem a lelkész, hanem a Lélek hirdeti – felhasználva a lelkészt ebben. Az istentisztelet igehirdetése, énekei és imádságai a Lélek csendje, amelyben kibontakozik az ige. "Az ige megcselekszi azt, amit állít" (mondta nemrég Grendorf Péter lelkészem). Igen, az ige dolgozik bennünk napokkal, évekkel az elhangzása után is. A Szentlélek munkálkodása így ábrázolja ki bennünk a Krisztust, így mutatja meg nekünk Isten Országát már e földi életünkben is. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

1. A Teljességtől elzárkózó élet betöltetlen marad. Az ember az újdonságra különlegesen érzékenyített állat. Ez telhetetlenséghez, szorongáshoz és birtokláskényszerhez vezet. A Teljességet nem ismerő élet beteljesítetlen marad. Ezért az ilyen élet betöltésére irányuló, soha véget nem érő kísérletek hiábavalóak. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

2. A Teljességet megismerni vélő élet csapda. Az emberiség története tele van olyan kísérletekkel, amelyek a Teljességet is birtokba akarták venni. Ennek egyik módja a bálványkészítés volt, a másik a függő viszony kialakítása, de ide tartoznak a Teljesség "megismerésére" irányuló kísérletek is. Ha a Teljességet megismertnek véljük, azzal beszorítottuk abba a szűk fogalmi keretbe, amelyet mi megalkotni képesek voltunk. Ez egy csapda. Mindezzel messze nem azt akarom mondani, hogy az Isten megismerésére tett erőfeszítések károsak lennének. De világosan kell látni, hogy minél bonyolultabban írjuk le az Istent, annál távolabb kerülünk Isten állandóságának, teljességének és fenséges Csendjének a mindent betöltő, végtelen egyszerűségétől. A törvény betartásán alapuló "dicsőség teológiája" tehát nemcsak azért csapda, mert a törvényt Krisztus és Isten fölé rendeli, és betartásával gőgöt és elbizakodottságot szül bennünk, hanem azért is, mert saját magunkat is Isten fölé emeli – már pusztán azzal is, hogy Isten Teljességét maradéktalanul megismerhetőnek gondolja. A Teljesség megismerése, mint végcél, tehát csapda. A Teljesség egyetlen egy módon "ismerhető meg": ha átadjuk saját magunkat neki –  maradéktalanul. Ha nyitottá válunk a Teljesség hívására: a Teljesség minket befogad. EZT tette lehetővé Jézus megtestesülése és keresztáldozata. EZT ünnepeljük minden ünnepben, így karácsonykor is. ERRE készülünk most fel, az advent során. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

3. Úton a Teljesség érintése felé. A Teljesség hívására való megnyílásunk lehet egy pillanat műve. A Teljesség befogadása igen gyakran egy egész élet hosszú folyamata, amely csak Isten Országának "színről színre látásával" teljesedik majd be. Az igazi élet ott kezdődik el, amikor meglátja az ember Krisztust. Az igazi élet Krisztus meglátásának a pillanatában teljessé is válik. Mert attól kezdve ez a pillanat örökre velünk marad. Minden kedves Olvasómnak azt kívánom, hogy ez az advent adjon több nyitottságot neki a Teljesség befogadásához! (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzést itt.)

1. Az újjászületés magunk-formálta útjai. A pszichológia számos olyan életszakaszt diagnosztizált, amelyekre a gyors átalakulások jellemzők. Ezek az életszakaszok mind-mind egy-egy újjászületési alkalmat kínálnak. Mindezek mögött a tiszteletre méltó kísérletek mögött azonban nincsen kifogyhatatlan energia. A saját magunk, avagy egymás-formálta újjászületésünk reménytelenül ezen a földön marad. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

2. A Mindenség érintése: az igazi újjászületés. Gondolatok a megtérésről. Az újjászületés teljessége Isten érintését, Jézus egész életünket átformáló szeretetének elfogadását és megtapasztalását igényli. Ez az a kifogyhatatlan energia, amely mindenhez erőt ad. A megtérés az ember legátfogóbb hiányérzetének a legteljesebb mértékben való kielégülése: Isten végtelenségének, állandóságának és hűséges szeretetének a megérzése. A megtérés lényege nem egy egyedi élmény, hanem az a folyamat, amelyben az ember mindenestől Isten tulajdonává válik. Nagyon sok "megtérés" csak látszólagos. Az evangéliumok gyönyörű példákat adnak arra, hogy a valódi megtérésnek milyen lényegi vonásai vannak, és hány különféle útja lehet. A megtérés főszereplője Isten (és nem a megtérő). Éppen ezért a megtérés nem akarás kérdése. A megtérés tehát messze nem "ingyenjegy" az örök életre. Ezért rendkívül fontos a "naponkénti" szó Luther naponkénti megtérésében. Nincs megigazulás megtérés nélkül. Ugyanakkor a megtérés a megigazulást adó kegyelemnek nem az eredménye, nem a "vége", hanem az oda vezető út maga. (Aki meg akarja tudni, hogy ez miért annyira fontos, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

3. Az újjászületés segítése másokban. Az újjászületett embert az egyre erősödő Istenkapcsolata állandóan új és új energiával, erővel tölti fel, amelyet muszáj átadnia másoknak. Az ige hirdetőjének ugyanúgy kell látnia a másik embert, ahogyan Isten látja: belülről. Az evangélium, a jó hír terjesztője szeretethíd épülését segíti Jézus és a másik ember között. Soha nem építhet tehát falat maga és a másik közé, hanem a Mindenség általa megérzett, kiapadhatatlan szeretetét osztja meg másokkal. Nem "belülről" beszél kifelé, hanem végtelenül nagy alázattal meglátja a másikban kiábrázolódó Jézust, és rávezeti a másikat arra, hogy ezt a másik is felismerje saját magában.

"a feltámadás oldaláról látva megérthetjük,
hogy a test sírba helyezése számunkra már nem egy rideg gödör mélye,
hanem Krisztus megnyitott oldalának képe,
törékeny emberségünknek a végtelen szeretettel való találkozása.
Hiszen a sír Krisztus ott nyugvása óta a Paradicsom kapuja."
(Kálmán Peregrin OFM)

(Aki minderről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

1. Emberi fogalmaink a dicsőségről. A dicsőség nekünk, földhözragadt embereknek, a saját magunk értékének a nagysága. Másoktól kapott elismerés, hódolat, amely sérthetetlenséget, stabilitást, boldogságot és békességet jelent. A földi értelemben vett dicsőség tehát olyan "hatalom", amelyért immár nem kell újra és újra megküzdeni. Egy olyan vágyva vágyott állapot, amely utáni sóvárgásunk (a dicsvágy avagy dicsszomj) olthatatlan, és mardosó érzésként kísérhet minket egy egész kielégítetlen, a mi mércéinkhez képest "dicstelen" földi életen át. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

2. A dicsőség igazi természete. Isten dicsősége a földi értelemben elképzelt dicsőségnek pontosan az ellenkezője: az a fény és ragyogás, amely Belőle kiárad az Istennel közösségbe kerültekre. Isten a saját dicsőségével tehát nem kap, hanem ad. Ugyanakkor nem a saját érdemeink szerint áraszt el minket Isten a dicsőségével, hanem létéből fakadóan. Isten dicsőségének a reánk árasztásával NEKÜNK adja tehát a sérthetetlenséget, stabilitást, boldogságot és békességet akkor, ha már kinyíltunk a Vele való kapcsolatra. Az Isten dicsőségét befogadó ember nemcsak elnyeli mindezt (mint ahogyan az ördög teszi), hanem válaszként megelevenedik, és egész életében Isten dicsőségét terjeszti maga körül. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

3. A Szentháromság dicsősége. A dicsőség Istentől ered. Áradása, és a Krisztussal való kapcsolatra nyitott emberi lelket megváltoztató ereje a Szentlélek igen fontos tulajdonságai. A Szentlélek a Szentháromságnak talán az emberi szavakkal a legkevésbé jellemezhető része. A Szentlélek sodrása olyan elemi erejű is lehet, hogy az ember korábbi önmagától igen messze kerülve, korábban a számára elképzelhetetlen tettek sokaságát teheti meg egymás után. Ugyanakkor a Szentlélek a csendes mindennapokban is bennünk munkálkodik. A Szentlélek Isten dicsőségének a "közvetlen megjelenítője" a Teljességgel még nem egyesült lelkek számára, amelyeket a Krisztusban megelevenít, és az Isten dicsőségét megjelenítő válaszra (életre) képessé tesz. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

1. Miért nem látjuk életünk terének a Teljességét? Ahogyan az ember az első almától kezdve tudást szerzett, egyre jobban látta és megértette a világ működésének (életünk terének) részleteit. A részletek egyre pontosabb megértésével azonban egyre inkább belevesztünk ezekbe a részletekbe, és egyre inkább elvesztettük a Mindenség érzetét. A Mindenség, azaz nemcsak a létező világ, hanem a létezhető világok összessége, a lehetőség-tér egésze, életünk terének a Teljessége a teremtmény-állapotunkban megmaradva nem ismerhető meg, mert emberi létünk befogadó képessége korlátos. (Aki többet szeretne olvasni erről, azt kérem, hogy olvassa el az írásomat itt.)

2. Milyen életünk terének a Teljessége? A július-augusztusi nyári szünet előtti utolsó három írásomban a Teljesség, Isten természetéről, azaz a Szentháromságról szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni: a tér/ország, a hatalom/igazság és a dicsőség/szeretet hármasában. Elsőként Isten hatalmas teréről foglalok össze néhány (töredékes) gondolatot. Isten hatalmas tere nemcsak a Teremtés és a létezés Egésze, hanem Isten ránk irányuló tekintetével, önmagát a Krisztusban és Szent Lelkükben számunkra is megnyitó ajándékával egyben a Teljesség megismerésének a kapuja is. (Aki többet szeretne olvasni Isten terének a jellemzőiről, azt kérem, hogy olvassa el az írásomat itt.)

3. Miként élhetjük meg életünk terének a Teljességét? Amilyen mértékben megszabadulunk a teremtményi léttől, oly mértékben leszünk alkalmasak a Teremtő befogadására. Azzal, hogy megszabadulunk a "teremtményi léttől" nem leszünk azonban üresek! Nemcsak azért nem, mert megismerjük a Teljességet, amelynél nagyobb élmény addigi életünkben még nem történt, hanem azért sem, mert ezzel azonos időben megtöltődünk azzal az energiával és szeretettel, amely ezt a "tudást", ezt az élményt, ezt az érzést másoknak is át fogja adni. (Aki többet szeretne olvasni erről a csodálatos folyamatról, azt kérem, hogy olvassa el az írásomat itt.)