1. Hányféleképp tudjuk nem tisztelni a szüleinket? A 3 és 5 éves korunk közötti dackorszakban döbbenünk először rá arra, hogy mi saját magunk önállóan is létezünk. A 11-14 éves kiskamasz korban jön el az önállósodás második fázisa, a szülői mintákról való leválás kezdete. A kamaszkor végén kezdjük magunknak is megfogalmazni azokat a szülői mintákat, amelyeket hibásnak tartunk, és nem akarunk követni. Az élet-közepi válság idején kezd megfordulni a helyzet: a korábbi szülő lesz a gyerek, és a korábbi gyerek lesz a szülő. Jézus a nagy parancsolatként az Isten és a felebarátunk iránti szeretetet emelte ki (Mt 22,37-39), és nem a tiszteletet. Az a szeretet, amelyik nem álságos önszeretet, tiszteletet szül, mert a másikat olyannak szereti, amilyen, és nem annak a vágyképnek, aminek mi szeretnénk, hogy legyen. Szeressük hát szüleinket (és erre mindig van új lehetőségünk, akkor is, ha már nincsenek velünk!), és akkor hosszú életűek leszünk a földön. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. A szeretetből fakadó tisztelet gyümölcsei: hogyan alakul ki egy meghatározó beszélgetés az életünkben? A feltételmentes szeretet egy állandó nyitottságot ébreszt bennünk arra, hogy a teremtés milyen új formájával ismerkedhetünk meg a következő pillanatban. Ez a szeretetteljes nyitottság tulajdonképpen már tisztelet. Mindegyikünk vissza tud emlékezni egy, vagy néhány olyan beszélgetésre, amely meghatározónak bizonyult az életében. A meghatározó beszélgetések elképesztően sokfélék lehetnek. Miért? Mert ezekben a beszélgetésekben nem ketten, hanem hárman vannak jelen. A harmadik a Szent Lélek, Jézus Urunk és az Atya mindent látó és mindent elrendező, hatalmas szeretete. Ezért lesz a beszélgetés olyan képtelenül sokféle. Az Atya a legképtelenebb módokon adja tudtunkra életünk legfontosabb üzeneteit – mert nagyon jól tudja, hogy éppen annak az embernek, éppen abban a pillanatban éppen milyen képtelenül sajátos módon kell "tálalni" a fontos élet-üzenetet, hogy képes legyen befogadni azt. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. Hogyan tudjuk betölteni a negyedik parancsolatot? Egy meghatározó beszélgetésben az a meghatározó, hogy mi a legcsekélyebb mértékben sem határozunk meg semmit a beszélgetés során, hanem Isten határoz meg mindent. Azaz ha meghatározó beszélgetéseket szeretnénk a saját életünkben, akkor először is alázatot kell tanulnunk. Ha képesek vagyunk befogadni Jézus minket megtisztító kegyelmét, akkor közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy torzításmentesebben jelenítsük meg Jézus arcát a világban. Ha mindez elkezdett formálódni bennünk, akkor elkezdjük azt érezni, hogy nem vágyunk már a felesleges szóra. Csak Isten igéjére vágyunk már, és arra, hogy ezt átadhassuk másoknak. Így válik szép lassan MINDEN beszélgetés bennünk és körülöttünk meghatározó beszélgetéssé. Az is, ami szülőként, és az is, amit gyermekként folytatunk – bárkivel. Mert a kettő valahol egy és ugyanaz: Jézus. Jézusban egyesülünk a saját szüleinkkel – és a gyermekeinkkel is. Urunk kegyelméből így tölthetjük be és tehetjük teljessé Isten negyedik parancsolatát: tiszteld atyádat és anyádat! (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

1. Az újjászületés magunk-formálta útjai. A pszichológia számos olyan életszakaszt diagnosztizált, amelyekre a gyors átalakulások jellemzők. Ezek az életszakaszok mind-mind egy-egy újjászületési alkalmat kínálnak. Mindezek mögött a tiszteletre méltó kísérletek mögött azonban nincsen kifogyhatatlan energia. A saját magunk, avagy egymás-formálta újjászületésünk reménytelenül ezen a földön marad. (Aki erről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

2. A Mindenség érintése: az igazi újjászületés. Gondolatok a megtérésről. Az újjászületés teljessége Isten érintését, Jézus egész életünket átformáló szeretetének elfogadását és megtapasztalását igényli. Ez az a kifogyhatatlan energia, amely mindenhez erőt ad. A megtérés az ember legátfogóbb hiányérzetének a legteljesebb mértékben való kielégülése: Isten végtelenségének, állandóságának és hűséges szeretetének a megérzése. A megtérés lényege nem egy egyedi élmény, hanem az a folyamat, amelyben az ember mindenestől Isten tulajdonává válik. Nagyon sok "megtérés" csak látszólagos. Az evangéliumok gyönyörű példákat adnak arra, hogy a valódi megtérésnek milyen lényegi vonásai vannak, és hány különféle útja lehet. A megtérés főszereplője Isten (és nem a megtérő). Éppen ezért a megtérés nem akarás kérdése. A megtérés tehát messze nem "ingyenjegy" az örök életre. Ezért rendkívül fontos a "naponkénti" szó Luther naponkénti megtérésében. Nincs megigazulás megtérés nélkül. Ugyanakkor a megtérés a megigazulást adó kegyelemnek nem az eredménye, nem a "vége", hanem az oda vezető út maga. (Aki meg akarja tudni, hogy ez miért annyira fontos, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

3. Az újjászületés segítése másokban. Az újjászületett embert az egyre erősödő Istenkapcsolata állandóan új és új energiával, erővel tölti fel, amelyet muszáj átadnia másoknak. Az ige hirdetőjének ugyanúgy kell látnia a másik embert, ahogyan Isten látja: belülről. Az evangélium, a jó hír terjesztője szeretethíd épülését segíti Jézus és a másik ember között. Soha nem építhet tehát falat maga és a másik közé, hanem a Mindenség általa megérzett, kiapadhatatlan szeretetét osztja meg másokkal. Nem "belülről" beszél kifelé, hanem végtelenül nagy alázattal meglátja a másikban kiábrázolódó Jézust, és rávezeti a másikat arra, hogy ezt a másik is felismerje saját magában.

"a feltámadás oldaláról látva megérthetjük,
hogy a test sírba helyezése számunkra már nem egy rideg gödör mélye,
hanem Krisztus megnyitott oldalának képe,
törékeny emberségünknek a végtelen szeretettel való találkozása.
Hiszen a sír Krisztus ott nyugvása óta a Paradicsom kapuja."
(Kálmán Peregrin OFM)

(Aki minderről többet szeretne olvasni, kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

1. Miben különbözik az alázat a megalázkodástól? Az alázat nem egy viselkedésforma, vagy egy vállalás, hanem egy életállapot, amelynek az egó értékéhez és helyzetéhez nincsen köze. Az alázat életállapotának a felismerése a Lélek kopernikuszi fordulata. Ekkor ismeri fel a Lélek, hogy nem az egó van a világ középpontjában, hanem a Teljesség. Ezzel a Lélek kilép az egóval behatárolt keretekből, és a Teljességet szemlélve gyönyörködni kezd annak gazdagságában, és az egó által észlelteket megszámlálhatatlanul felülmúló lehetőségeiben. Az alázat tehát nem szegényít, hanem gazdagít. (Aki kíváncsi arra hogy hogyan: kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

2. Miben különbözik az alázat életállapota a tisztelettől és az engedelmességtől? Az alázat a tiszteletre és az engedelmességre való nyitottság életállapota. Az alázat teremhet tiszteletet és engedelmességet, de sokkal szélesebb és kreatívabb értelemben, mintha ezt a tisztelet és engedelmesség maguk tennék. Az alázat nem szolgaságba taszít, hanem erőt ad. (Aki kíváncsi arra hogy hogyan: kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)

3. Öröm, kibontakozás és szeretet, mint az alázat életállapotának a tulajdonságai. Az alázatban gyakorlott Lélek a tartós öröm állapotát éli meg. A tehetséget az alázat nem korlátozza, hanem éppen a gyorsabb kibontakozására teremt esélyt. Az alázat teremti meg a szeretet legmagasabb fokát, az agapét. (Aki kíváncsi arra hogy hogyan: kérem olvassa el a blogbejegyzést itt.)